fbpx
Menü Bezárás

Varrócérna fajták

varrócérna fajták

A varrócérna fajták jutnak talán először eszünkbe, rögtön a tű után, ha a varrás alapvető eszközeire gondolunk. Mint minden más varráskellék esetében, a cérna fajták is több változatban léteznek és sokszor nem mindegy, hogy melyik mellett döntünk.

De egyáltalán miből is áll a cérna, mik a főbb jellemzői és milyen varrócérna fajták léteznek?

Varrócérna fajták felépítése és használata

A cérnát elsősorban anyagok összeerősítésére használjuk, de ezen túl díszítő funkciót is betölthet. A cérna több (általában 2 vagy 3) fonal összesodrásával keletkezik. Ennek lényege egyrészt a szakító szilárdság növelése, másrészt az egyes fonalak egyenetlenségeinek korrigálása. A szakadási hossz mutatója pontosan azt fejezi ki, hogy mi az a hossz, aminél saját súlya alatt elszakad a cérna.

Másik két jellemzője a direkt és az indirekt cérnafinomság. Előbbi egységnyi hosszúságú cérna súlyára, utóbbi pedig az adott cérnasúlyhoz tartozó szálhosszúságot jelöli. Régebben mind a finomságot, mind azt, hogy hány szálból sodort, feltüntették az orsón, mára ez kikopott, ezért érdemes az eladó segítségét kérni, ha egy konkrét cérna fajtát keresel.

A varrógépekhez egyébként általában a varrócérna fajták 100/2-es jelölésű változata szükséges. Ezen tulajdonságokon túl a cérna fajták nyújthatóságát érdemes megemlíteni, melyet szintén egy szám jelöl.

Milyen varrócérna fajták vannak?

  1. Varrócérna: a cérna fajták legáltalánosabb típusa a varrócérna, mely kimondottan az összeerősítést szolgálja.
  2. Férccérna: létezik még férccérna az ideiglenes rögzítésre a varrás során
  3. Gombfelvarró és gomblyukvarró cérna: ezek fő jellemzője, hogy erősebbek az egyszerű varrócérnánál
  4. Elasztikus cérna a gumírozásra
  5. Láthatatlan, damilszerű cérna például szoknya aljának rejtett felvarrásához
  6. Díszítő cérna, mely gyakran fényes szálat is tartalmaz.

A színeket említve általános tanácsként elmondható, hogy mindig a textil színének megfelelőt kell választani, érdemes azonban fehér és fekete színűből egy nagyobb spulnival beszerezni, hiszen valószínűleg ezeket fogod a legtöbbet használni.

Mire figyelj a varrócérna fajták megválasztásánál?

A varrócérna fajták kiválasztásánál a szín figyelembe vételén túl is alapszabály, hogy mindig a textilhez válassz cérnát. A vékonyabb, szintetikus kelméhez például a vékonyabb cérna fajták közül válassz, míg például pamut anyaghoz nyugodtan használhatsz pamut cérnát. A színeknél fontos figyelni arra, hogy mind az alsó, mind a felső szál passzoljon, és ugyanez igaz az erősségre: alsó és felső szálnak lehetőleg egyforma cérna fajtákat használj. Végül pedig a varrócérna árán sem érdemes spórolni, hiszen a szép és igényes végeredmény záloga a jó minőségű alapanyag.

A cérnákról és használatukról bővebben a Kelme Beavató anyagismeret tanfolyamban olvashatsz, amit ebben az oktatócsomagban  találsz meg.

(Á.N)

Ez is érdekelhet:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .